E-mail cím:
 
 
Jelszó:
 
 
 
 
 
E-mail cím:
 
 
 
 

     Belépés      Regisztráció
HÍREK, ESEMÉNYEK

Töprengések a búcsú némely nyoma körül - (2013-05-23)
Megtekintve: 1005 alkalommal

         

        Bárhol járunk, bárhol megfordulunk, akarva, akaratlanul otthagyjuk nyomunkat. Sokszor nincs is szükség a nyomok alaposabb szakelemzésére ahhoz, hogy láthassuk, kik is hagyták azt a nyomot, vagy kik is vagyunk mi valójában. Ahogyan a környező világ hatással van ránk, ugyanúgy hatással vagyunk mi is a világra, még akkor is, ha semmi különlegeset nem teszünk. Olyanok vagyunk egymás számára, mint a képlékeny, formázásra váró agyag, amely a legfinomabb felületi alakzatokatfelveszi és megőrzi. Így hat ránk a világ, és minden ami benne van, beleértve minden embertársunkat is, akit látunk, hallunk, olykor szagát vagy illatát is érezzük. Így érzékel minket is mindenki és minden, amivel kapcsolatba kerülünk.

      Lezajlott a búcsú. A szembeötlő nyomokat nem is kell keresni. Szerencse, hogy a letaposott fű kaszálásig felegyenesedik, a vetés is, ha olykor bele kellett lépnie vagy autóval belehajtania a jámbor zarándoknak, még kiújul. Az elhajigált műanyagpalackok viszont már nehezebben bomlanak le. Van olyan nyom is, ami viszonylag hamar lebomlana. Nem is emiatt feltűnő, hanem amiatt ahol és amilyen módon hagyták. Ez nem egészen lelki zarándokra vall, de még igazából emberre sem, ha csak annyiban nem, ami megkülönbözteti az állattól, hogy a végén papírt is használt. Nyom, virító papírdarabok kíséretében egy olyan hídon, amit beparkoltak az autók, és a kocsik takarásában zavartalan körülmény kínálkozott a gondtalan és gondatlan hátrahagyásában. A nyomokból ítélve nem lehetett annyira sürgető a helyzet, hogy valakihez ne lehetett volna bekérezkedni, vagy egy pár lépéssel tovább a patak partján olyan helyet választani, ahová kevesebbet jár az ember. Remélhetőleg ez a durva kivételek közé számítható, mégis érdemes elgondolkozni azon a lelki hozzáálláson, gondolkodáson, ami a jelenség mögött meghúzódik, és ami az élet megannyi mozzanatában felismerhető. Az illető akár így is gondolkodhatott: most nem látnak, és ha már továbbálltunk, ki tudná megmondani ki is volt. Aztán, ha már az eső is esett egyet, minden ismét tiszta lesz.

      Ebben az esetben is nem annyira a kézzel (nem) fogható nyom a fontos, hanem a belső beállítottság, ami más formában is megnyilvánul. Eszerint az a fontos, hogy felelősséget, a többletmunkát - áldozatról ne is beszéljünk - ne kelljen vállalni. A példa pedig - a szó szoros értelmében is - ragad. Így is el lehet intézni a dolgokat, minek aggályoskodni vagy körülményeskedni. Hőböröghet bárki, úgysem fogják tudni konkrétan, hogy kit is kellene majd érte szidni. Ez a nyom is valójában a szívből ered, és a szívet mocskolja be a legjobban. A tiszta szív vállalja a felelősséget, vagy a plusz munkát, az áldozatot. A tisztátalan ezek szerint csak a maga érvényesülését lesi, nem törődve azzal, hogy azzal másoknak kárt, bajt okoz-e. És itt már nemcsak a hídon hagyott nyomról van szó, hanem annak szívbéli eredőjéről. És nemcsak arról az emberről, aki azt felelőtlenül otthagyta, hanem mindenikünkről, amikor megkísért minket is ez a gondolkodásmód.

Most pedig ismét vissza ahhoz a „nyomhoz", hogy aztán újra elrugaszkodjunk tőle. A jelek arra engedtek következtetni, hogy az a nyom nem a hegyre felmenet keletkezett, hanem, amikor már lezajlott minden: mise, prédikáció, himnuszok, minden. A szent szertartásokon valamilyen variánsban mindig előkerül, hogy lélekben, gondolkodásmódunkban meg kell újulnunk, azaz meg kell javulnunk. Hogy mi mégis a szent események után, amelyeken áhítattal, elcseppenő jámborsággal és illő megvetéssel azok iránt, akik ezt nem gyakorolják részt vettünk, miket el tudunk művelni, azt jobb nem feszegetni. Pedig feszegetnünk kell, különben soha fel nem ébredünk. Tisztán látnunk kell, hogy a szertartások nagyon sokszor ünnepi kellékek, amik nélkül nem igazi ünnep, az ünnep. De, hogy azon nekünk meg kellene változnunk, mert ezek azért vannak, azt eleresztjük a fülünk és szívünk mellett. Huncutok vagyunk, de még mekkorák! Elhitetjük a világgal és magunkkal is - talán észre sem vesszük, hogy magával Istennel is ezt akarnánk tenni - hogy az ottléttel a kötelességünket leróttuk. Ott lenni, jelen lenni pedig azt jelenti, hogy magam is azonosulok azzal, ami ott történik. Jézus vállalta és a jelenben is vállalja az áldozatot. Ha tényleg jelen vagyok, ez már nem történhetne nélkülem, csak akkor ha azt is ráhagyom, hogy az az ő dolga, mint a másik emberé a hátrahagyott nyomom eltakarítása. Ismét annál a nyavalyás nyomnál vagyunk, pedig nemcsak arról van szó, hanem minden ilyen üres gondolkodásról, ahogyan a szent cselekményekben és a világ dolgaiban is részt veszünk, vagy éppen másra hagyjuk. Nyomot hagyunk ezzel, szellemi nyomot a szertartások idejében és helyén is. Olyan nyomot amely szerint esetleg mások is tájékozódnak, gondolván ezt így kell tenni. „Légy ott, lássák, hallják, hogy ott vagy, aztán a többit intézd úgy, hogy neked lehetőleg rossz ne legyen." Ilyen nyomokkal, nagyon is jól látható nyomokkal van tele az életünk. És ha ezen nyomok után haladunk, ne csodálkozzunk, ha talpunk alatt olykor megcsúszik a „talaj"!

Elekes András 

 


 

 

 



 

Hozzászólok
Név:
 
Hozzászólás:
 
Ellenörző kód:
nyolc plusz három
 (Írja me a művelet eredményét. Pl. 13)






Hozzászólások
Ernő   2013-05-23 08:48:43
Köszönjük !





« Vissza

 
Naptár, névnap
 Isten éltesse Zsuzsanna nevű olvasóinkat!

 » névmagyarázat

Valuta és Valutaváltó


Időjárás

Legnépszerűbb cikkek

Legfrissebb híreink

 
Legújabb hozzászólások

Hírlevélre
Íratkozzon fel hírlevelünkre!
Név:
 
E-mail cím:
 

 



 Fotó: Csomortáni Ernő
Csobányospataka - Csíkcsomortán külbirtoka
A nap vicce:

Keresés a weboldalon: 

Panaszkönyv: 

Támogatóink:

20. Árpád Vezér Cserkészcsapat (Toronto, Kanada) és Schilt László (Kaposvár- Toponár)

                          Köszönjük ! 


       



A nap fotója: 
   
fotó:Kristó Róbert   

 


 

 
Ön a 1909022 látogató honlapunkon
A weboldalt készítette: a BTZ.
Szerkesztő Csomortáni Ernő: email küldése