E-mail cím:
 
 
Jelszó:
 
 
 
 
 
E-mail cím:
 
 
 
 

     Belépés      Regisztráció
HÍREK, ESEMÉNYEK

Több százan a meggyujtott örtüzek mellett Csíkpálfalva községben. - (2015-10-25)
Megtekintve: 996 alkalommal

      

         A szervezők szerint elsősorban a határ menti települések lakosai vettek részt a megmozduláson, de Székelyföld belső településeiről, és távolabbról is érkeztek vendégek, sőt az anyaországból is többen részt vettek.
Székelyföld oszthatatlanságáért lobbantak fel és égtek számos székelyföldi határtelepülésen az őrtüzek szombaton este.
Mintegy négyszázan gyűltek össze Székelyföld határainkat kivilágítása alkalmából a Csíkpálfalva
Fotó: Ferencz Csaba
községhez tartozó Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.A másik őrtűz, pedig a Szellő tetőn volt, a csíki havasok legmagasabb pontján, ahová sokan terepjárókkal érkeztek, mintegy háromszázötvenen. A helyi parkban háromnegyed hétkor meggyújtott őrtűz mellett szabadságharci indulók hangzottak el, régi énekek csendültek fel. A beszámolok szerint, a hideg ellenére, nagyon jó hangulatú, ég közeli rendezvény volt a Szellő tetőn.
          A Kárpátok Őrénél, a lármafa mellett, fél héttől Ferencz Csaba, Csíkpálfalva polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, a politikai alakulatok képviselőit, valamint az anyaországból érkezett vendégeket, majd egy közös imára hívott minden jelenlévőt. A himnuszok eléneklése után, Veres Dávid, a csíkszéki Székely Tanács elnöke felolvasta a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) - az eseményig nem nyilvános - kiáltványát. Az őrtüzet háromnegyed hétkor gyújtották meg. Míg égett a tűz, régi énekeket, indulókat énekeltek az összegyűltek, valamint többször is kiáltották egyhangúan, hogy autonómiát, önrendelkezést a székely népnek!
          A kiáltványban okként szerepelt, hogy a kormány nem mondott le arról a szándékáról, hogy Székelyföldet román többségű „óriás-régióba" olvassza, hogy figyelmen kívül hagyják az autonómiatörekvéseket. Emellett felhívták a figyelmet, kitartanak a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, mely szerint Székelyföld fel nem osztható, be nem olvasztható. Ezzel az eseménnyel megerősítik a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek arra emlékeztetik a nagyvilágot, hogy a székelység szabadon és békében akar élni.
„Van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén" - idézte a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatait a kiáltvány.
Fotó: Cs. Hunor
       Mint a dokumentumban fogalmaztak, ezzel az eseménnyel kívánják mindenki tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, illetve megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényüket, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával. Emellett ragaszkodnak a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé. Továbbá kérték Magyarország kormányát, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak.
A 750 kilométer hosszúságú határvonal kivilágításával az SZNT arra szerette volna felhívni a nagyvilág és Bukarest figyelmét, hogy Székelyföldet sem feldarabolni, sem beolvasztani nem hagyják. Egyébként a kezdeményezésbe bekapcsolódott 59 településből tíz volt Csíkszéki. Őrtüzek lobbantak fel a következő községekben: Kászonban, Csíkszentgyörgy, Csíkszentmártonban, Csíkpálfalván, Szépvízen, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, illetve a Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön.
Autonómiát Székelyföldnek, önrendelkezést a székely népnek!
Ferencz Csaba polgármester


Forrás: hirado.hu, szekelyhon.ro

 


 



 

Hozzászólok
Név:
 
Hozzászólás:
 
Ellenörző kód:
egy plusz öt
 (Írja me a művelet eredményét. Pl. 13)






Hozzászólások
Istvan C   2015-10-27 15:50:03
Meresz es erös politikai szellek fujnak de remelhetöleg baratsagos is.





« Vissza

 
Naptár, névnap
 Isten éltesse Luca, Otília nevű olvasóinkat!

 » névmagyarázat

Valuta és Valutaváltó


Időjárás

Legnépszerűbb cikkek

Legfrissebb híreink

 
Legújabb hozzászólások

Hírlevélre
Íratkozzon fel hírlevelünkre!
Név:
 
E-mail cím:
 

 



 Fotó: Csomortáni Ernő
Csobányospataka - Csíkcsomortán külbirtoka
A nap vicce:

Keresés a weboldalon: 

Panaszkönyv: 

Támogatóink:

20. Árpád Vezér Cserkészcsapat (Toronto, Kanada) és Schilt László (Kaposvár- Toponár)

                          Köszönjük ! 


       



A nap fotója: 
   
fotó:Kristó Róbert   

 


 

 
Ön a 1861271 látogató honlapunkon
A weboldalt készítette: a BTZ.
Szerkesztő Csomortáni Ernő: email küldése