E-mail cím:
 
 
Jelszó:
 
 
 
 
 
E-mail cím:
 
 
 
 

     Belépés      Regisztráció
TÖRTÉNELEM

Bakó Kálmán nagyapám első világháborús emlékeiből (2) - (2015-06-18)
Megtekintve: 1672 alkalommal

A Lembergi grófkisasszony.

        1915 egy szép őszi délutánján Lembergnél várakoztak egy domboldalon, letelepedve a napsütésben. Hogy kitöltsék a várakozási időt, mint szokás az katonáéknál, kártyáztak. Nagyapám nagy kártyás volt, de szeretett játszani mindenféle társasjátékot késő öregkoráig. Egyszer

kézirat
honnan és honnan nem, megjelent egy szép, fiatal, csinos „grófkisasszony” a szolgálóival, és a tisztekkel beszélgetett. Valamelyik katona a játék hevében felvetette a provokáló kérdést: „Ki merné megcsókolni a kisasszonyt?” Nagyapám, akkor még igencsak fiatal, jó ízlésű és szép szál ember, gondolkodás nélkül jelentkezett. Gyorsan megszervezte az álcázást, társait felsorakoztatta maga mögé, kiugrott közülük, „elkapta a kisasszony derekát”, cuppant is a csók az arcán, aztán nyílsebesen visszaugrott a katonák közé, és eltűnt szem elől. Mire a grófkisasszony hátra tudott fordulni, már senkit se láthatott, csak nevető katonákat. Aki csak láthatta a gyors jelenetet, mindenki fogta a hasát a nevetéstől. A grófkisasszony és kísérete elmentek. A katonák még jóformán ki sem fújták magukat, a díszes női csapat visszajött, nagy kosarakban almát hoztak a fiúknak. Előállt a szép kisasszony és hangosan szólította a huncut katonát: „Hol van az a csókos betyár, álljon elé!” Nagyapám megszeppent, nem tudta, mi vár rá, de elé kellett állni. Kiderült, hogy neki külön almát hozott a kisasszony, válogatott, nagy almákat egy kötényre valót, amit személyesen adott át. Nagyapám még öreg korában is szemérmes mosollyal mesélte el ezt a történetet. Titkát megőrizte…

           A Krasznajarszk-i lágerben.

        Mindig megborzadva hallgattam, amikor a Krasznajarszk-i lágerben zajlott életkörülményekről beszélt. A legmegrendítőbb borzalmak egyike volt a téli hőmérséklet, amikor estétől reggelre a „barakkban”, ahol a foglyok éltek, a „cseberben a víz, fenékig fagyott”. Sokan megfagytak álmukban… A másik borzalom, amit hallani is kínos volt, a táborban időnként elkövetett „tizedelés” volt: már este megmondták a foglyoknak, hogy nincs, mit adni nekik enni, ezért másnap reggel a kiállításukkor minden tízedik foglyot főbe lövik. Egy éjszakai vergődésben élet és halál között, a teljes katarzisban, estétől reggelre megőszült a két halántékán. Ezt mindig meg is mutatta… Mindig nagy csodálattal töltött el a leleményes fiatalember, nekem immár Nagyapó ötlete a fogolytáborban, ahol a német csoportban munkát vállalt: megtanult fésűt és kefét készíteni, dolgozott. Így már lett egy kis keresete, nem éhezett legalább. Még őrzöm az általa készített ruhakefét, és meglepő lehet, de használható állapotban van.

Bakó Kálmán, Ágostoné, Csíkcsomortán szülötte, akire mély tisztelettel gondolok nemes gesztusáért, mert ott, ahol éhen haltak a foglyok, a krasznajarszki fogolytáborban, ő minden hétfőn megvendégelte öt fogolytársát, mindig másik ötöt, így tisztességes ebédhez juttatva őket szerre.

Érdekes összecsengése az életnek, a sorsnak, későbbi felesége, nagyanyám nagybátyja, a boldogemlékű Csiszer Elek ferences főatya ugyanezt a szeretet-gesztust tette: saját vagyonából (akkor nem volt segély!), minden hétfőn, kenyeret süttetett a szegényeknek. Élvezettel hallgattam azt a történetet, amikor egyik fogolytársát cukrászsütemény-evés versenyre hívta ki. Ezt a humort, amivel kigondolta megtette és előadta, mindig ugyanazzal a derűvel, nem tudtam eléggé csodálni. Elmesélte a történet körülményeit
kézirat
, ahogy az fiatal fiúknál előfordul, nemcsak fizikai erejüket mérik össze, hanem az evési képességüket is. Fogadtak. Fogolytársa megfogadta, hogy ugyanannyi, és ugyanolyan süteményt eszik meg, mint nagyapám. Előadása során nem lőtte le a poént, fokozatosan mondta el a helyzet alakulását, a sütemények kiválasztását. Huncutsággal mesélte, hogy először azokat választotta, amelyekről tudta, hogy a társa nem szereti, majd azokat, amelyeket ő szeretett. Huszonnyolcig jutottak el így. Amikor nagyapám bejelentette, hogy megáll ennél a számnál, társa mondott egy kacskaringósat, majd kirohant a legközelebbi kerítésig, ahol mindet kipakolta magából. Nagyapám mindig kaján mosollyal zárta ezt a történetet, amiben viszont benne volt az a pironkodás, amit az az ember érez, aki tudja, hogy az ember ilyesmit csak egyszer követ el az életben

 

         (A csíkszeredai György Ferenc jelezte, édesapja nagyapám tisztje volt, és őrzik az ajándék kefét 1918-ból.)

Bakó M. Hajnalka

forrás:Kamilliánus Család Üzenete XIX. évfolyam, 201. lapszám, 2015 - június


 



 

Hozzászólok
Név:
 
Hozzászólás:
 
Ellenörző kód:
négy plusz hat
 (Írja me a művelet eredményét. Pl. 13)






Hozzászólások
Bodor Csaba   2018-02-05 19:23:40
Meglepetes szamomra ez a sok tortenet, sokmindent megtudok ezzel a csomortani virtualis utazasommal. Most meg inkabb szeretnek Szeredabol Csomortanba koltozni.


Bakó Maria Hajnalka   2015-06-19 09:30:11
Köszönöm a figyelmet. Kedves Máthé Irén, köszönöm a közölteket. Jó lenne, ha egyszet tudnánk ezekről beszélgetni is egy keveset...


Istvan C   2015-06-18 12:42:33
Köszönet az erdkes es izgalmas törtent leirasaert. Udv. IC


Iren Mathe   2015-06-18 09:08:12
Kedves Hajnalka.Én a Csikszentkirály-i születésú Tánczos Jozseknek vagyok az unokája.Emlékszem ,nagyapám gyermekkoromban beszélt a fogságról de Krasznahorkát emlegette.Arra is emlékszem ,hogy Bakó Kálmán nevezetű barátját emlegette akivel fogság után tartották is a kapcsolatot és jó barátságban is voltak,mivel nagyapámék Csikszeredában laktak,és azután is ,hogy haza költöztek Szentkirályra.Ha emlékeim nem csalnak lehet hogy még én is ismertem Bakó Kálmán bácsit.





« Vissza

 
TÖRTÉNELEM


Naptár, névnap
 Isten éltesse Aladár, Álmos nevű olvasóinkat!

 » névmagyarázat

Valuta és Valutaváltó


Időjárás

Legnépszerűbb cikkek

Legfrissebb híreink

 
Legújabb hozzászólások

Hírlevélre
Íratkozzon fel hírlevelünkre!
Név:
 
E-mail cím:
 

 



 Fotó: Csomortáni Ernő
Csobányospataka - Csíkcsomortán külbirtoka
A nap vicce:

Keresés a weboldalon: 

Panaszkönyv: 

Támogatóink:

20. Árpád Vezér Cserkészcsapat (Toronto, Kanada) és Schilt László (Kaposvár- Toponár)

                          Köszönjük ! 


       



A nap fotója: 
   
fotó:Kristó Róbert   

 


 

 
Ön a 1909797 látogató honlapunkon
A weboldalt készítette: a BTZ.
Szerkesztő Csomortáni Ernő: email küldése